Foltvirágok régebbi fotói itt megnézhetőek a másik blogban. IDE KATTINTVA!

2014. október 3., péntek

Csillagokat láttam!

Gyülekezünk:





Akkor olvassátok Kavics beszámolóját:

Csillagokat láttam


No, ne aggódj, nem koppintottak a körmömre.

Ne irigykedj, nem volt Csipkerózsikás  álmom.

Egyszerűen csak az én, kedves foltos csoportom foglalkozásán voltam.Megint megerősödött bennem, a foltoskodás csodálatos dolog. Egy szép anyag életre kel,  mozog, repül és elvarázsol.

Az is felvillant bennem (ahogy újra és újra), nekem még mennyit kell tanulnom ahhoz, hogy ügyesebb legyek.Előttem van két darab anyag és ezekből csuda szép minták készíthetők. 
Így volt ez a csillagokkal is.


 A mi Andink, a mi nagy „gyakorlati varázslónk” megmutatta nekünk, hogy két egymásba szeretett, színes, 25x25 cm-s anyagot hogyan kell vágni, forgatni, aztán megint vágni, majd ide-oda pakolni és már lehet is varrni.

Andi, a nyári kutakodásában- egy tábor és egy befőzés között-talált rá erre a mintára.(Úgy hírlik az amerikaiak körében most nagyon kedvelt ez a motívum.)

A bemutató foglakozáson gyorsan, nagy rutinnal tárta elénk a szinte mozgó csillagokat.
  


Megvallom, nekem első látásra ez nem tűnt olyan egyszerűnek. Most a gyakorlás után már látom, mit kell tennem.  Természetesen ehhez ilyen nagy segítség kellett, amit tőle kaptunk.

A tanítás azzal kezdődött, hogy mindenki kézbe kapta az elkészítés menetének képlistáját. Aztán – hála a netes világnak-jött ide, otthonra, a szobámba, a küldemény a „folyamatábra”.



 Már csak alkotni kell. Remélem, valami jó minőséget tudok produkálni.

Ezek a csúcsok azért nem annyira egyszerű műveletek ám. Sok gyakorlás, nagy rutin kell hozzá.

Igyekszem a csetlő-botló korból kinőni, megyek vagdosni.

Kővári Éva

Nincsenek megjegyzések: